Bemutatkozás
Tisztelt Látogató!
A Firevéd Kft. 2007. évben alakult tűzvédelmi, munkavédelmi és környezetvédelmi tevékenységek végzésére. A partnereink teljesebb kiszolgálása érdekében tevékenységünket folyamatosan bővítettük, és ennek eredményeképpen 2017. évben szolgáltatásunkban mint különálló elemként megjelent az érintésvédelmi-, tűzvédelmi szabványossági- és villámvédelmi felülvizsgálatok végzése. Ezen felület kialakítása során az vezérelt bennünket, hogy az elektromos berendezések vonatkozásában a jogszabályok által megkövetelt időszakos felülvizsgálati mérésekre vonatkozó szolgáltatással, valamint cégünk tűzvédelmi, munkavédelmi, környezetvédelmi területen végzett tevékenységeivel megismertessük Ön mint érdeklődőt, továbbá segítsünk Önt eligazodni az egyes szakterületre vonatkozó fogalmak, jogszabályok tekintetében.
Remélem, hogy ez a rövid ismertető felkeltette érdeklődését cégünk iránt, és hamarosan Önt is megrendelőink között tudhatjuk.
Válaszon mely tevékenységünkről kíván bővebb információt kapni
TŰZVÉDELMI BERENDEZÉSEK IDŐSZAKOS FELÜLVIZSGÁLATA
Tűzvédelmi berendezések, eszközök üzembentartói ellenőrzése, időszakos felülvizsgálata, karbantartása
ELEKTROMOS BERENDEZÉSEK FELÜLVIZSGÁLATA
Elektromos berendezések időszakos érintésvédelmi; tűzvédelmi szabványossági; villámvédelmi felülvizsgálata
TŰZ- ÉS MUNKAVÉDELMI TANÁCSADÁS, SZOLGÁLTATÁS
Tűz- és munkavédelmi, környezetvédelmi dokumentáció készítés, oktatás,szakvizsgáztatás, tanácsadás
Vállalási díjaink
Tájékoztató jellegű vállalási díjak, pontos árajánlat érdekében kérem vegye fel velünk a kapcsolatot.
Érintésvédelmi felülvizsgálat,
mérés
Alapdíj: 35 000 Ft + áfa
+
az ellenőrzési pontok számától függően
100–200 Ft + áfa /
ellenőrzési pont
Tűzvédelemi felülvizsgálat,
mérés
Amennyiben a tűzvédelmi felülvizsgálattal egy időben érintésvédelmi felülvizsgálatot is végzünk a költség megállapítás alapja az érintésvédelmi ellenőrzési pontok száma. A tűzvédelmi ellenőrzés ára az érintésvédelmi vizsgálati díj 150%-a. Csak tűzvédelmi felülvizsgálat esetén a árajánlatunk elkészítéséhez egyeztetés szükséges.
Villámvédelmi felülvizsgálat,
mérés
Alapdíj: 50 000 Ft + áfa
+
a földelő szondák számától
függően
10 000 Ft + áfa /
szonda
Ellenőrzési pont: betáplálási csatlakozások hurokellenállás mérési helye. Minden I. év. oszt. készülék és csatlakozási pontja, minden II. év. oszt. készülék, törpefeszültségű, vagy védő-ellenállással védett készülék.
Amire önnek is figyelni kell
Az alábbiakban közlünk néhány fontos információt, amelyekre az érintés és villámvédelmi feladatokkal kapcsolatban figyelni kell.
Munkavégzési helyszínek
Budapest és környéke, Pest megye és Fejér megye.
Kérdése van?
Szeretne többet tudni a felülvizsgálatokról?
Írjon vagy hívjon minket!
24 órán belül válaszolunk!